Húsvét van. Semmihez sem fogható ünnep. A világ ilyen ünnepet még nem ült. Eddig. Messengeren kaptam képüzenetet. Egy festőművész barátunk gyönyörű stáció-képeit. Pislákoló fények, üres utcák. Az utcákon nem járnak emberek. Csak a stációk vannak megvilágítva. Nincs jele az életnek. Alig ismerek rá a falura. A művész a barátunk. Többször jártam ott. Akkor készülődés volt az ünnepre. Most senki nem járja a stációkat. Vagy csak képzeletben. Félelem van és rettegés. Ott is, itt is, mindenütt. Maradj otthon! Moss kezet! Tarts távolságot! Tegyél maszkot! Ne menj ki! Ne menj be! Nem mehetsz sehová! Távmunka, virtuális misék, on-line tanulás, régi felvételekről koncertek, színházi előadások. kétezer húszban a Covid-19 térdre kényszeríti a világot. Szabad szemmel nem látható gyilkos. Nem hívtuk, nem vártuk, nem számítottunk rá! Nem vagyunk felkészülve rá. Nem tudjuk, mit tegyünk. Leálló gyárak, leálló gazdaság. Munkanélküliség. Sehol nincs elég szakember, sehol nincs elég felszerelés. Világszerte nincs. Senki sem gondolta, hogy ennyi kellene. Sose kellett eddig. Elképzelhetetlen, ennyi és egyszerre? Igen! Most kellene. Lélegeztető gép, koporsó, sírhely. Hűtőkamionok szállítják a holtakat valahová. Ahol még van szabad halottasház. Ahol még tudnak temetni. Máshol tömegsírba kerülnek a koporsók. Jó szorosan egymás mellé, hogy maradjon még hely. Szürreális hírek, szürreális képek. Kőkemény valóság. És akkor valakinek eszébe jut, hogy az ének az Úrnak különösen kedves. És a Duomo di Milano nevében  felkérik  a világhíres tenort, nemzeti kincsüket,  büszkeségüket,  hogy énekeljen.  Vállalja. 

Eljön az idő.

Az üres Milánói Dómban egy orgona, egy orgonista, egy mikrofon és egy sztár. 

Elkezd énekelni. 

Nem a sztár, nem a világhíres tenor. Az ember. Imádkozik Istenhez. Imádkozik az énekével. 

Magáért, családjáért, mindenkiért. 

Nincsenek könnyei. Már elsírta. Ketten vannak. Ő és Isten. 

Megbocsájtást kér az Atyától. 

Helyettünk, velünk, értünk. 

Róma, Velence, Bressa, Bergamo, Párizs, New York, London. 

Üres utcák. Kihalt városok. 

Milánóban a tenor kimegy a Dóm elé, hogy ott folytassa énekét kétezer húsz  Húsvét vasárnapján. 

Egyedül van a hangjával. 

Egyedül van a hitével. 

Egyedül van mindannyiunk félelmével. 

Andrea Bocelli az ember, ott a Dóm téren, számomra a legnagyobb tenorrá vált.

Idézet:

        Vidd el bátran magaddal!

Van valamilyen véleményed erről a Szösszenetről?

Szívesen megosztanád a szerzővel?

Akkor írj egy e-mailt a k.illes@t-online.hu  címre!