…a Dög

Egy döntés hálójában

Magda, Hédi, Gitta, Eszter. Rokonok.

Döntéseik hol jók, hol rosszak. Egy rossz döntés. Három nemzedéken át okoz fájdalmat. 

Egy jó döntés. Mindazt megadja, amiről még álmodni sem mert meghozója. Látszólag apró döntések, melyekről később derül ki, mennyire fontosak.  És egy életüket befolyásoló titok. Vajon melyikük tud róla?

Anyós, meny, unokatestvér, unoka. Családtagok, barátok, kollégák élete fonódik össze az ő életükkel és hat rájuk.

Négy nő. Az ő sorsukat ismerhetjük meg a könyvben. Múltjuk és jelenük közös. Élnek. Nem egymással, hanem egymás mellett. Megküzdenek jelenük problémáival és a múlt lelki sebeivel. Közben eltávolodnak egymástól. 

Tét a jövőjük.  A megbékélés. A megértés. Az elfogadás. A megbocsájtás. Az egymással élés.

A történet olvasása közben bepillanthatunk a szereplők gyerekkorába, Megismerhetjük a múltból hozott és jelenben szerzett sebeiket, személyiségüket és a bennük zajló lelki folyamatokat.

"Elolvastam.... és nagyon tetszett! Tényleg letehetetlen és nagyon szép írás!"  -  Kné B.K. pszichológus

Részlet a könyvből

"- Láttad?
- Igen – lehelte Magda.
- Kár, mert szívesen megismételném!
Magda előredőlt, szemei kikerekedtek, olyan volt, mint egy ugrásra kész macska.
- Rajta! –mondta.
Gitta bólintott, lehajolt, felemelte a táskát jó magasra. Aztán elengedte, majd amikor a földre ért, még bele is rúgott egy picit. Magda és Gitta egymás felé hajolt és ellenállhatatlan nevetésben tört ki. A pincérnek egy pixabay-on talált kép jutott az eszébe. Két idős nő, kezükben teáscsészével, fejük tetejére tornyozott hajjal ül egy asztal alatt és nevet. Az asztalon könyvek, újságok, csészék. A képet a fia mutatta neki. Pont, mint nagyanyám és a barátnője, nem igaz, mondta közben a fiú és röhögött. Tényleg olyanok voltak. És most itt, ez a két nő, pont olyan, mint az anyja és a barátnője. És milyen ellenállhatatlanul nevetnek! Velük együtt nevetett ő is.

Részlet

Ma van Eszter születésnapja. Egyedül ünnepelt. Nem lehet könnyű neki, merengett Lívia. Ő is egyedül él. De ezen a napon nem ünnepel. Volt párja. Tizenhat évet éltek együtt, amikor meghalt.

Sose felejti el azt az éjszakát. Várta haza. Késett. Messziről jött. A forgalom kiszámíthatatlan, egy kis késés belefér, végül is Brüsszel nem a szomszédban van, nyugtatta magát. De miért nem telefonál? Passauból jelentkezett utoljára. Fáradt volt a hangja. Annyit mondott, közepes a forgalom és nagyon várja, hogy együtt legyenek. Azóta nem hívta. Már meg kellett volna érkeznie, vagy szólni, hogy késik. Így beszélték meg évekkel ezelőtt. De nem jelentkezett. Aggódni kezdett. Igyekezett tudomást se venni belső hangjáról. Bekapcsolta a tévét, hogy elterelje a figyelmét. Valami cukormázas hollywoodi rémséget nézett, amire nem kellett figyelnie. Megszólalt a bejárati ajtó csengője. Nem történhetett baj, gondolta, miközben felpattant. Mire az ajtóhoz ért, már százhússzal tekert a szíve. Kinyitotta az ajtót. Két rendőr állt ott. Azonnal tudta, hogy baj van. Az egyiknek még sikerült idejében elkapnia. A kanapén tért magához. Nem hallotta, mit mondanak. Befelé figyelt. Sietek haza… sietek haza… sietek haza…, hallotta a férje egyre távolodó hangját. Maradj, zokogta. A rendőrök hívták ki az ügyeletet. Aztán értesítették a nővérét. Nem telt bele fél óra, a család teljes létszámban ott volt Lívia mellett. Az elkövetkező hetekre csak homályosan emlékszik. Mindent a családja intézett. Úgy kezelték, mintha nagy beteg lenne. Az is volt. A nővére odaköltözött hozzá. Ezt a sógora jelentette be, miközben mellette ült és fogta a kezét. Közölte, hogy átszervezték az életüket. A nagymamák magukra vállalták a háztartás és a gyerekek gondját, így a nővére egy időre vele fog élni, és home officeban fog dolgozni. Ne köszönd meg, ez természetes. Nem tudunk többet tenni érted, de amit tudunk, azt megtesszük. Vigyázunk rád, csak te is vigyázz magadra, mondta, miközben megölelte és elment. Lívia nem akart tovább élni, de a többiek minden percét kitöltötték. Rátelepedtek. Az otthona lett a bázisuk. Onnan indultak munkába, oda tértek meg este, ott ettek, ott beszélték meg minden ügyes bajos dolgukat. Körülvették, vitték, sodorták magukkal. És lassan megtanult tovább élni, egyedül.

Ma van a férje halálának évfordulója. Gyűlöli ezt a napot. Legszívesebben kitörölné a naptárból, mint ahogy igyekszik kitörölni az emlékezetéből is. Amikor magára zárja az ajtót, akkor kirekeszti a külvilágot. Visszamegy a múltba. A közös életükbe. És erőt merít a következő naphoz. Ez a nap a férjéé és az emlékezésé.

Nem gondolta, hogy valaha is ünnepelni fog ezen a napon. Talán Eszter kedvéért mégis megtörténik egyszer. Ha nem is idén, majd jövőre.

A könyv megvásárolható saját WEBSHOPOMBAN

valamint a Libri, a líra és a Kello boltjaiban